Voltam Léda de sosem leszek Csinszka...
Volt pár keringő, s volt pár tangó. A testek gondolatban feszültek a falnak...
A macskaköveken visszatükröződött a göndör hajú nő arcpíre. A testek fénysebességű tánca, a keblen lecsurgó verejték, amit a férfi puha szakálla szárított azon a nyári estén... Tudták nem övék az örökkévalóság, tudták, halott a gondolat, ahogy ritmusra tekeredik pár ficánkoló végtag. Tudták halott a szerelem. Minden megrögzött ritmusra lüktet, a szív, a lélek. De az élet, az ösztön hívta táncra bennük a létet.
A dohányt még mindig kívántam. Az én macskakövem mára hideg, nincs lecsorgó verejték, s a művészsapka is csak dísznek ücsörög a fejem búbján. Tudtam sosem leszek Csinszka, ha már lehettem Léda is... de nem is akartam. A kabátomat felkapta, a hajamat szemembe söpörte a szél megspórolva a mozdulatot, hogy lehunyjam a szemem. S képzeltem, hogy újra Léda vagyok, a vágy szőtte végig arcomon a rám erőszakolt hitet. A lábaim gépiesen mozogtak, előre s hátra, tudattalan, automatán, mint a lélegzetem, mikor beszívom Egert, s a tüdőmből nem eresztem a magánnyal körülvett utcákat. Népkert. 21:00. Üres. Dobó tér 21:15 Üres. Széchényi út 21:30. Üres. Az utcák mély együttérzésből és toleranciából elnéptelenedtek... Ismertek...
http://www.youtube.com/watch?v=xk729TENlak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése