Csönd van buszon, téren, váróban, sétálva egyedül, a billentyűkkel, a tollakkal, az iskolapadban, s melletted. Hóban taposok, fejem leszegezem, szemem kívánja a könnyeket, de ezúttal nem kapja meg. Most is csak zakatolok, mint minden áldott percben. Mert csönd van, s elviselhetetlen, kínzó, gyötrelmes nyugalom, amit gyűlölök, s mégsem tudok elűzni. Nyugalomban vagyok borzasztó békétlen, üvöltök csöndesen, imádok halkan, szeretek szörnyen, alszom ébren. Én szeretve haragszom, én futva sétálok, én bizalmatlan remélek. Minden mozdulat bénult, s minden bénaság mozgalmas. Néha sebesülés nélkül vérzek, s néha nevetve könnyezek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése